Kicsit csapongok, és nem az UB beszámoló második részével folytatom, hanem a mai edzéssel. Ma volt az első “hivatalos” edzésnapom, ami rögtön egy tempófutásos móka volt. Igazából már egy ideje járok a futóklubba a Margitszigetre, és nagyon hasznosnak ítélem, de ma hivatalossá is tettem ezeket a szerdai futásokat.
Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek résztávozni. Sem agyban, sem fizikailag. Hiába mondták, hogy nagyon hasznos, valahogy nem hittem el. Gondoltam, az én futkorászásaimhoz teljesen felesleges is. De aztán csak elkezd motoszkálni a fejemben, hogy ennyi futás után már kellene kicsit többet kihoznom magamból. Így megszületett a döntés, kedvenc futósbarátom, Miksa felajánlotta, hogy résztávozik velem egyik reggel a Margitszigeten. És valóban, egy kör bemelegítés után a következő kört bizony az ő koncepciója alapján toltuk le. Csodálom a türelmét, mert 5000 méter alatt nagyon változatos hangok jöttek ki belőlem, volt amikor azt mondogattam, hogy nem bírom tovább különböző intenzitással, volt amikor simán hisztiztem, és volt amikor egy nyolcvanak években készült NDK hangalámondásos pornófilmet mutattam be. Néha pedig csak egyszerűen elfelejtettem levegőt venni, amit aztán elég nehezen pótoltam. De aztán valahogy vége lett, és egészen büszke voltam magamra. Miksa pedig egy zen mester nyugalmával tűrt mindent. Viszont megszületett az elhatározás, hogy bizony ez a résztáv hasznos dolog, úgyhogy ezen felbuzdulva elkezdtem szerdánként rendesen eljárni edzésre.
Ma az első hivatalos edzés keretében, “edzőbával” egyeztetve mentem. Edzés végén annyit fűzött hozzá, hogy “ultrásan” futok. Vagyis energiatakarékosan. Úgyhogy emeljem a lábam, és fussak gyorsabban. Igenis.:)
pózőzök
Amellett, hogy tényleg fejleszt, nálam más hasznos funkciót is betölt, hogy gyakorlatilag kihajtom a belem. Mostanában nem vagyok túl jó passzban, és hajlamos vagyok “túlgondolni” mindent. Az edzések alatt nincs se időm se erőm gondolkozni, csak csinálom a gyakorlatokat zombi üzemmódban, így a felesleges agyalások is megszűnnek. Sőt, kitisztulnak a gondolataim a végére. Emellett óriási büszkeség, hogy bár a közepe felé azt érzem, hogy képtelen vagyok végigcsinálni az egészet, valahogy mégis befejezem. A pulzusom szépen visszaáll nyugalmi állapotba, én pedig örülök, és persze baromi fáradt vagyok.
Ja, és megvolt a századik köröm a Margitszigeten. Elképesztő. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: